MÉRKŐZÉS ELEMZÉS: ATALANTA – AS ROMA 3-3

20190127_Atalanta_Roma

20190127_Atalanta_Roma

Nagyszerű mérkőzést vívott a két együttes a Serie A 21. fordulójában, hiszen 6 gól született, emellett Zapata a hazaiak részéről büntetőt hibázott és több lehetőséget is elszalasztottak a nerazzurrik.
A mérkőzés 3. percében Dzeko révén a Roma vezetéshez jutott, majd folyamatosan fent maradt a középső és támadó zónában letámadni ellenfelét, amivel úgy tűnt, hogy kontrollálni tudja a mérkőzést. A 3 hazai védő ellen a 3 vendég támadó indított állandó pressinget és jól zárták le a mögöttük lévő területeket a rómaiak, így sok labdát tudtak szerezni a középső zónában. Idővel a hazaiak egyre jobban jöttek ki a letámadás elleni játékból és több nagyszerű akciót vezettek, így a rómaiak visszahúzódtak saját térfelükre és kontratámadásokra rendezkedtek be. Ez a taktikai húzás nagyszerűnek bizonyult, hiszen az Atalanta nagyon kinyílt, több esetben 1-2-3-5-ös formációban támadott és két vendég kontraakció is góllal ért véget. Előbb Dzeko, majd El Shaarawy volt eredményes, az előkészítésben pedig a januárban berobbant fiatal Zaniolo jeleskedett. A Roma szinte 100 %-osan használta ki helyzeteit, így három gólos előnyre tett szert. A félidő vége hozta meg a fordulatot, hiszen Castagne révén szépített az Atalanta, amely addig is óriási erőket mozgósított a gólszerzés érdekében.
A második félidőben a Roma teljesen visszaállt és nem tudott kijönni a szorításból, valamint a beszálló cserék sem tudtak változtatni a játék képén. Di Francesco 1-4-2-3-1-e inkább hasonlított már a teljesen defenzív 4-5-1-hez, az utolsó negyedórában pedig már 5 védővel védekeztek a rómaiak 1-5-4-1-ben. Az Atalanta labdabirtoklása és támadójátéka teljesen szétzilálta a római védekezést. Toloi gólját követően 11-eshez is jutottak a hazaiak, ezt még Zapata csúnyán fölé lőtte, de néhány perccel később egy nagyszerű kiugratást követően már nem hibázott. 3-3 után is győzelemre játszottak a hazaiak. Gasperini taktikailag megnyerte ezt a mérkőzést, mert a Roma nem tudta egyszerűen megtartani a labdát, nem tudott kijönni védekezésből támadásba. Az Atalanta 3 védőjéből egy mindig fellépett a középpályára a támadások felépítésénél, a két szélső középpályással és a tengelyben játszó középpályásokkal, valamint Papu Gomezzel könnyen birtokolták a labdát. A szélsők Ilicic és Gomez segítségével jól játszották be a szélső zónákat és nagy munkabírásuk révén a Roma kontráit is megakadályozták a második félidőben. A pálya közepén De Roon és Pasalic átjátszhatatlannak bizonyult, Papu Gomez pedig nagyon jól mozgatta a csapatot a Trequartista pozícióból. Elöl Zapata és Ilicic rengetegszer helyzetbe került, a Roma szerencséjére viszont több esetben is hibás döntéseket hoztak, így maradt a 3-3-as döntetlen.
Az első félidőben a Roma kezében volt a mérkőzés a túlságosan kinyíló Atalanta ellen, de a folytatásban fordult a kocka és a hazaiak akár meg is nyerhették volna a mérkőzést 0-3-ról. Érdekesség, hogy a két csapat őszi mérkőzésén is 3-3 lett a végeredmény Rómában, így nagyon szórakoztató mérkőzéseket vívtak a Serie A 2018/2019-es szezonjában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük