Kérdőív összesítés

Hirdetések (x)

Először is köszönöm mindazoknak, akik bizalmat szavaztak a kezdeményezésünknek és rászánták az idejüket és megosztották tapasztalataikat, véleményüket részint általánosságban a labdarúgással kapcsolatban, részben pedig az edzői munka számítógépes támogatását illetően. Ahogy ígértük, ezúton osztom meg az eredményeket.

A felmérés nem titkolt célja, hogy megértsük azt, mik lehetnek a fejleszthető területek egyes edzőcsoportok számára, illetve idealizált célként miket lát a felmérésben részt vevő közösség a szakma jelenlegi problémájának, és nem utolsó sorban a coachnotes.hu hol és hogyan tudna bekapcsolódni az elvégzendő munka támogatásába.

A kérdések sorrendjében, de néhány pontot összevonva a konklúzió alább látható (megjegyzés: ahol nincs %-os eredmény megmutatva azok általában kifejtős válaszok voltak, nem kötelező jelleggel, így ott nem a darabszámra vagy az arányra koncentrálhatunk, hanem magára a tartalomra vagy üzenetre).

  1. A válaszadók több mint fele (55%) utánpótlás edzőként (is) dolgozik; nagyjából negyedük (24%) felnőtt labdarúgó csapat edzője illetve 18%-uk amatőr, 10%-uk professzionális labdarúgó. Természetesen itt lehetnek duplikált válaszok is (pl. amatőr labdarúgó és utánpótlás edző).
  2. Bajnokság, tevékenység szempontjából
    1. Az utánpótlás edzők fele U14 alatt, fele U14 felett tevékenykedik
    1. A válaszadók 23%-a NBI/NBII-ben dolgozik
    1. A legnagyobb csoport a Megye I-es bajnokságot mutatta (30%)
  3. 81%-uk csak férfi/fiú labdarúgókkal vagy labdarúgással foglalkozik
  4. 85%-uk használ elektronikus eszközöket a szakmai munkája során (mivel a kérdőív online volt, így mondjuk ez önmagában semmiképpen sem reprezentatív)
  5. Nem meglepő módon szinte mindenki magyar nyelven tájékozódik, de a válaszadók több mint fele mindezt megteszi (vagy képes megtenni bizonyos szinten) angol nyelven is.
  6. Ami a szoftverhasználatot illeti, meglehetősen vegyes a paletta, valaki semmilyent sem használ, valaki 3-4 félét is akár, melyekért fizetett is.
  7. Leginkább elvárt funkció az edzésekkel, edzéstervezéssel kapcsolatos. (Erre remélhetőleg segítséget fog nyújtani maga a CoachNotes program is – a szerk. 🙂 )
  8. Ami inkább csak számomra releváns információ: a válaszadók 12%-a ismeri és használta az Edzőnotesz programot, ráadásul 6% a mai napig is használja. Ezúton is köszönet érte.
  9. Szakmai tájékozódást illetően az internetes portálok, fórumok elsöprő többséget szereztek 92%-kal. Itt is természetesen több válasz is lehetséges volt, így nagyjából 50-50-50%-ot kapott a könyv, a tanfolyam illetve az egyéb szakmai találkozók/konferenciák.
  10. Netes tájékozódást illetően a facebook csoportok mutattak egyértelmű fölényt
  11. A szoftverek fejlesztésére nagyon szerteágazó ötletek jöttek, így ezt ebben a terjedelemben nem lehetne kifejteni; talán a magyar nyelvű specifikus (kor, poszt, stb) edzéstervek emelhető ki belőlük
  12. És a legáltalánosabb véleménynyilvánítás a magyar labdarúgás fejlesztésével kapcsolatban hevesebb gépelésre késztette a kollégákat. Ezeknek összegzését inkább a regisztrált felhasználók által ingyenesen letölthető  tanulmányban ismeretem.

Ingyenes tanulmány “megvásárlása” itt: >>>KLIKK<<<