MÉRKŐZÉS ELEMZÉS: PARMA 1-3 ATALANTA

Hirdetések (x)

A hatalmas labdabirtoklási fölény, a folyamatos támadásszervezés hozta meg az Atalanta sikerét Parmban.

Az Atalanta ez egyik legtöbb gólt szerezte a Serie A-ban és a Parma otthonában ismét bizonyította támadó felfogását. 
A mérkőzés egészét kontrollálta az észak olasz csapat, pedig korán hátrányba került, hiszen Pasalic technikai hibáját Gervinho használta ki a találkozó elején. 
Az Atalanta 0-1, majd 1-1 után sem adta fel a filozófiáját, rövid passzokkal, látványos labdabirtoklással építette fel játékát, akinek fő mozgatója Papu Gomez (10). A folyamatos egyre nehezedő nyomást nem bírta el a Parma és a mérkőzés utolsó időszakában ez gólokban is megmutatkozott. Zapata kétszer talált be a hazaiak hálójába, így az Atalanta megérdemelt győzelmet aratott.

A mérkőzés videó összefoglalója:
https://www.youtube.com/watch?v=R9P12w070j8

1. kép: Az Atalanta 1-3-4-1-2-es felállásban játszott a mérkőzésen. A belső védők közül főként Mancini (23) lépett fel a játékkal, egészen bátran a középpályások vonalába is feltolta magát, ezzel segítve a magabiztos labdabirtoklást. A szélső középpályások magasan helyezkednek el (Hateboer és Castagne) azért, hogy a védelmi vonal mögé kombinációkkal és mélységi beindulásokkal is eljuthassanak. Ez több esetben sikerült is. Zapata nyomás alatt tartja a belső védőket tengelyben, Papu Gomez (10) pedig szabadon szervezi a támadásokat a középpályára vagy a szélekre visszalépve Pasalicot és a többi középpályást segítve. Pasalic nagyon jól indul be a visszalépő Gomez, Zapata helyére, így ezekkel az ellentétes mozgásokkal mindig sikerült tengelyben is megjátszható játékost kreálni az Atalantanak. A türelmes labdabirtoklással teljesen felőrölték a Parma védekezését.

Készítette: Varga Balázs (UEFA “A”)